Üdvözöllek oldalamon!
Egy keveset rólam....
Mindannyian egy egységes egész részei vagyunk egy nagy körforgásban. Így nem csak magunkra, hanem a Földünkre is vigyáznunk kell, annak minden élőlényére, de legfőképpen a legkiszolgáltatottabbakra, az állat- és növényvilágra!
Vidra Betty vagyok. Fiatal korom óta foglalkoztat az alternatív gyógyászat minden területe. 2007-ben végeztem természetgyógyász–reflexológusként. Elvégeztem a tradicionális reiki I.- II. fokozatát, jelenleg a mesterré válás útján járok.
Az évek alatt kipróbált terápiák bebizonyították számomra, hogy csodálatos dolgokra képesek embereken és állatokon egyaránt.
Célom a humán gyógyászat mellett az állatok mentése, alternatív kezelése és rehabilitációja. Jelenleg állatokat rehabilitálok, és alternatív eljárásokkal kezelem betegségeiket.
Rólam másképp...
A civil életemben évek óta cégmenedzselési területen tevékenykedek, továbbá a nonprofit szférában is dolgozom immár 11 éve. Ekkor hoztam létre állatvédő szervezetemet, mellyel sintértelepi állatmentéseket folytatunk. A facebookon több közösségi oldalt is működtetünk, többek között az állatkísérlet mentes termékek oldalát.
Az almamagról:
Az almamaggal 3 éve találkoztam először, mint természetgyógyász szakember. Már abban az időben is magával ragadott a kezdeményezés lényege: a személyes kapcsolatok, az egymás megismerésén és ajánlásán, támogatásán alapuló közösség összefogása.
Az eltelt években az almamag kinőtte magát, és nagy örömmel vállaltam magam is feladatokat ebben a közösségépítő munkában. Én is egységben gondolkodó vagyok, így mindig tudok azonosulni az olyan kezdeményezésekkel és közösségekkel, melyek az összefogást, az egységet és segítségnyújtás és önzetlenség érzését közvetítik.
Én az almamagban azt a szolgálatot látom el, melynek révén a közösség tagjai számára képesek leszünk levenni tevékenységük propagálásának, a szervezési munkának jelentős részét. Hozzásegítjük őket tudásuk lehető legszélesebb körben történő terjesztéséhez. Fontosnak tartom azt is, hogy az oldal látogatói megtalálhassák azokat a szakembereket, életmódmegoldásokat, melyek megkönnyíthetik, szebbé tehetik az életünket.
Én mindehhez elsősorban a közösségi média használatában, a marketingben szerzett ismereteimet felajánlani. Én vagyok az, aki a közösségi média alkalmazásaiba vezetem be a hozzám fordulókat. Az internetes tervezési- és szervezési feladatokon dolgozom. Az álmokat átültetem a gyakorlatba. Kiépítem azt a hidat, mely az emberek és az állatok világát kapcsolja össze. Gyakorlati tapasztalataim vannak cégvezetési-, reklám és marketing, kommunikáció- és humán területeken egyaránt.
Kedvenc idézeteim:
"A legnagyobb korlát, amivel valaha is szembe kell nézned,
Te magad vagy!"
“A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni... gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” (Albert Einstein)
“Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.”
(Mahatma Gandhi)
Életmódmegoldások karnyújtásnyira tőled: Almamag
Szervezeti oldalam: PCAS Állatmentés
Egyéb oldalam: allatkiserletmentes.hu
Blogom: Atlantisz csodái
További eljárásaim: IMMUNOTIC- daganat terápia, Young Living esszenciális olajok , Mátrix energetika, tibeti kristálygyógyászat és egyéb alternatív kiegészítő eljárások. A felsorolt módszerek szintén remekül alkalmazhatóak az állatgyógyászatban.
A betegségről általában……
A legtöbb betegség a lélekben kezdődik. Hosszú és keserves utat kell bejárnunk ahhoz , hogy megismerjük és meg is értsük önmagunkat.
Az utat mi választottuk, még akkor is, ha ez rossz nekünk. Akikről úgy hisszük, hogy ártanak nekünk, azok is a mi tanulási folyamatunkat szolgálják! A jelzések mindig jönnek és igen sokféle formában érkezhetnek. Kérdés, hogy észrevesszük-e és ha igen, akkor megértjük-e? Fontos a figyelmeztetéseket időben észrevenni és változtatni!
Nem állítom, hogy így minden elkerülhető, de sok mindent megváltoztathat.
Ezt az utat én a "FELISMERÉS ÚTJÁNAK" hívom. Ehez az úthoz tudunk mi természetgyógyászok, gyógyítók támogató segítséget nyújtani.

„Tudd meg ember fia, hogy Fény az örökséged. Tudd meg, hogy a sötétség egy fátyol csupán."
Kis kitérő.....
Mindazon által itt meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy
felajánljam a lehetőséget arra, hogy akik késztetést éreznek állatok mentésére , akár lelkiismereti, akár más okból, de sosem mertek bele vágni, hát itt a lehetőség, csak bíztatni tudok mindenkit! A segítségnek sok féle formája létezik, akár olyan is, hogy fel sem kell állni a számítógép mellől ahoz, hogy életet mentsen a segítséged!

A részletekről a PCAS Állatvédő Egyesületi oldalunkon részletesen is tájékozódhatsz. Természetesen nem kötelező, hiszen nem vagyunk egyformák, csak egy lehetőség amiben szintén segíteni tudok, hiszen több, mint 10 éve ezzel is foglalkozom.
Kiút az alternatív gyógyászat útvesztőjéből....
Bizonyára Te is érezted már azt, hogy valósággal belefulladsz a rengeteg alternatív gyógyászati eljárás nyújtotta lehetőségbe. Feltett szándékom, hogy segítsek megtalálni a kiutat ebből a zűrzavarból, mely egy laikus ember számára igen megterhelő és nehéz feladat. Valószínűleg hallomás után és szimpátia által vezérelve keresgéled a neked megfelelőt és sok esetben csalódottan hagyod magad mögött a különböző lehetőségeket egy-egy elhamarkodott választás után........
Találd meg önmagad! Sose késő......Mi segítünk!:
N.I.O. - Az élet tudománya!
Ferenczi Lászlóné-Judit
REIKI Mester-Tanár & Akkreditált EMF Kezelő
WEBlapja
"Utazók Vagyunk, Álruhás Angyalok Mindahányan


